A KKV transzformáció mindig kényes talaj, mert a tulajdonos vagy vezető a legtöbbször komoly
kockázatnak ítéli azt meg. Többnyire nehezen hiszi el, hogy az adott erőforrás ráfordítással bizony
hamar megmutatkozhatnak a siker jelei is. Ezzel együtt sokszor indokolatlanul felnagyítja a
nehézségek hatását és katasztrófát vízionál. Rajtunk, Scrum Mastereken és a transzformációt
támogató seniorokon múlik nemcsak a transzformáció tényleges fejlődése, de annak “megélése” is.
Mindkettő elengedhetetlen!
Különösen kényes helyzet, amikor a „Hívő” tulajdonos a „Hitetlen” vezetőkkel szembemegy és
elindítja a transzformációs folyamatot. Ilyenkor egy jól felkészült Scrum Master számíthat arra, hogy
az átállás során folyamatosan bemutatott transzformációs demo hangulata is időnként feszült légkört
eredményez. Nem egyszer… sokszor. Külön felelősségünk és feladatunk, hogy minden egyes
alkalommal hitelt érdemlően bizonyítsuk (és nem bizonygatjuk!), hogy az agilis működés mérhető,
hatásos, és a Scrum Master-i munka több, mint egy új, “fancy badge”.
Mindezt nehezítő körülmény, ha a stakeholderek egymáshoz való viszonya enyhén szólva sem
felhőtlen, sőt az agilis transzformációt akarják arra használni, hogy időnként egymást is
megtornáztassák 🙂
Mint Scrum Master, a KKV-ban történő első demozáskor csak azt hallottam az egyik vezetőtől, hogy
az, amit a csapatnál mérek vagy annak a csapatnak a működéséről mondok: „lehetetlen ebben a
cégben”, „ezt már tudtuk eddig is”, “nincs ebben semmi új, eddig is tökéletesek voltunk”… Világossá
vált nekem, hogy ez a vezető a Scrum Mastert, mint szerepet, nem nagyon tudja elhelyezni a saját
világában. Nem hibáztatom, valóban nehéz is meglátni egy jó Scrum Master igazi értékét elsőre. Ezzel
együtt fontos kiemelni, hogy, legalább részben, igaza (is) volt. Ugyanis eljutottak a piacon oda, ahol
vannak, kiharcolták létezésük jogát és elérték eddigi sikereiket. De, és ez egy nagy “de”: amikor a
versenytársak gyorsítanak, vétek lemaradni; és bármennyire profi is legyél, az mindig igaz lesz: “what
got you here, won’t get you there!”*
Az első igazi elismerés az, amikor ugyanez az ember egyszercsak, úgy mellékesen, közli, hogy “oké, ha
ennyire jó vagy állítólag, akkor vedd át a másik csapatot is”.
Aztán szépen, lassan, apránként, ahogy megismered a csapatot, ahogy velük élsz, Sprintről Sprintre a
csapathoz tartozó mérések elkezdik igazolni a módszertan létjogosultságát, majd egy heti rendszeres
meetingen egyszer csak elhangzik ettől a vezetőtől a következő mondat:
„Nélkületek nem jutottunk volna el idáig sem. Tetszik az irány. Folytassátok.”
Ez az a pont, ahol amúgy nagyon mosolyogsz, megköszönöd és elmondod, hogy ez mindannyiunk
közös munkája, ami természetesen így igaz: egy Scrum Master még nem csinál Agile-t.
Ugyanakkor magadban felboxolsz az égbe és azt mondod, hogy „Igen!”
És ez a pillanat amikor már tudja mit is jelent az a szó, hogy Scrum Master
*szabadon fordítva: ami eddig elegendő volt, nem biztos, hogy a jövőben is az lesz.
